FARKAS ROZIKA – Dankó Rádió Magyarnóta – díj

Nagy kincs és érték városunknak, hogy a magyarnóta történetébe többszörösen beírta a nevét. Én a magam ugyan nem vagyok nagy nótázós, ennek ellenére őszintén elismerem és tisztelem a nótát, s baráti körömben többen vannak, akik áldoznak a magyar nóta szenvedélyének. A magyar nóta, a magyar búskomor sors, a szerelem, a bánat, a halál együttes megjelenésével, költői szépségekkel mutatja be azt az érzésvilágot, amit sok-sok ember megélt és átélt. Éppen ezért a magyar nótának nagy becsülete kell, hogy legyen hazánkban, s öröm, hogy olyan művelői vannak városunkból, mint Madarász Katalin és Farkas Rozália.
Rozikának a Dankó Rádió díjához ezúton szeretnék nagy tisztelettel és szeretettel gratulálni! Biztosíthatom, hogy valamennyien őszintén büszkék vagyunk rá. Hálásak vagyunk azért a munkásságért, amit tesz annak érdekében, hogy hagyományt, minőséget és színvonalat teremtsen ezen a területen, és bízunk benne, hogy sok-sok helyi rendezvényen köszönthetjük majd még. Őszintén gratulálok, további jó egészséget kívánok!
Utolsó módosítás: