Tisztelt Túrkeveiek!

Tisztelt Túrkeveiek!
Sajnos nem mindig csak jó hírekről és kellemes programokról számolhatok be, néha mások elrettentéséül be kívánok számolni olyan eseményekről is, amelyek nekem is bosszúságot okoznak és kellemetlenséget.
Részben mert nem hiányzik, hogy a munkaidőm egy része rendőrségi feljelentésekkel és tanúmeghallgatásokkal menjen el – bőven van mit csinálni ilyenek nélkül is, de ennek ellenére nagyjából elegem van abból, hogy megpróbálunk valamit létrehozni, valamit alkotni és mindig vannak páran (szerencsére csak néhányan), akik megpróbálják ezt tönkretenni, de legalábbis kárt okoznak.
A pákászösvényen történt egy rongálás, garázdaság, lakossági bejelentésről értesültem az egészről, aminek természetesen megnéztük a hátterét. A térfigyelő kamerarendszer itt is működik most már, így teljes mértékben felismerhető az a galeri, aki a kárt okozta. Mint arról tájékoztatást kaptam, ugyanez a galeri okoz kellemetlenséget a város több más pontján is. A rövid lényeg annyi, hogy megtettem a feljelentést rongálás és garázdaság bűncselekmények tárgyában, és nem kívánok továbbra is toleráns lenni arra vonatkozóan, hogy “kedves gyerekek” mit is csináltak.
Korábban előfordult, hogy bejött a szülő, hogy majd ő helyrehozza, megcsinálja, „ne legyen már belőle ügy” és próbáltam megértő lenni. Ezúton szeretném tájékoztatni a város érintett lakosságát, hogy a megértő jellegű magatartásom végére értem, innentől kezdve minden egyes táblakiszedés kukarugdosás, fakivágás után feljelentést fogunk tenni, ha a tudomásunkra jut. Közel 70 térfigyelő kamera van már most is a városban, amelyek nagy része folyamatosan üzemel, és hamarosan mindegyik üzemelni is fog teljes mértékben egyszerre is. Ebből kifolyólag egyre jobban felderíthető minden egyes ilyen cselekmény. Kérem az érintettek megértését, következetesen feljelentést teszünk, hiszen a térfigyelő kamerákon, mint az adott esetben is, minden arc beazonosítható a csoportos garázdaság gyanújában, aki érintett, feljelenthetővé vált. Kérem szíves megértését a tisztelt szülőknek és ezúton figyelmeztetem az esetleges jövőbeni t. elkövetőket, hogy immár nulla toleranciával vagyok kész a jövőben fogadni ezeket a helyzeteket.
Következetesen eljárunk minden ilyen magatartással kapcsolatban és feljelentést teszünk.
Azt, hogy ez mennyire “jó buli” és vagányság, döntsék el majd az elkövetők és a szüleik:
A rongálás különös részi törvényi tényállása a 2012. évi C. törvény (Büntető törvénykönyv) 371. §-ában található:
“Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a rongálás kisebb kárt okoz, vagy
b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást
ba) falfirka elhelyezésével vagy
bb) bűnszövetségben
követik el.
A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a rongálás nagyobb kárt okoz,
b) az elkövető
ba) védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat, műemléket, régészeti lelőhelyet vagy régészeti leletet”.
Érint
Ezen túl: “A garázdaság a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozik, e jogi csoport elemeinek jogi tárgya a köznyugalom, vagyis olyan társadalmi légkör, amelyben a törvényes rend iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés, az állampolgárok jogos érdekeinek elismertsége az uralkodó. A köznyugalom megzavarása elsősorban a közvéleményben észlelhető nyugtalanságban, zavarban fejeződik ki. Szabálysértési alakzata a rendzavarás.” Tehát pontosabban:
„339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva, (…)
követik el.”
Kíváncsi vagyok tehát, ha majd vádemelés érinti azt elkövető fiatalokat, és pár év szabadságvesztés lesz a tét, akkor is “jópofa” dolog lesz-e az ilyesmi. Nekem már most sem az.
Utolsó módosítás: