Pár gondolat az államalapítás ünnepén

Szent István királyunk az államalapítás során családokból, nemzetségekből, törzsekből szervezett nemzetből alakított országot, hogy annak államszervezete legyen és szervezettsége. Az állammá való formálódás, az állammá szerveződés, a kereszténység felvállalása a Kárpát-medencében a magyarságnak az ezerévesnél nagyobb hagyományt teremtő történelmének megalapozása az államalapításhoz köthető. Ugyanakkor természetszerűen felmerül az, hogy milyen államot álmodott István király, és ma 2025-ben, amikor megemlékezünk az államalapítás ünnepéről, vajon miről kell szót ejtenünk ezen ünnep kapcsán?

Szót kell-e ejtenünk arról az államfőről, aki nyílt felszólítással fiatal magyarokat von kérdőre azért, mert azok a szabad véleménynyilvánítás jogával élve kifejezik véleményüket az állampártról, ami immár 23 éve uralja az országot, egyre rosszabb irányba terelve azt, az érintett fiatalok jövőjével egyetemben, egyre több kárt okozva az állam polgárainak, és egyre inkább ledöntve azokat a korábbi államszervezeti vívmányokat, amelyeket az ezeréves magyarság felépített.

Vajon milyen államszervezet az, ahol az államfő a magyarság egységét megjeleníteni szándékozó közjogi méltóság egy állampárt védelmére kell magyar állampolgárokkal szemben? Vajon milyen állam az, amely szervezettsége során kórházakban úgy halnak meg betegek, hogy megmenthetőek lennének? Milyen állam az, ahol egy sportstadion sokkal fontosabb, mint egy szülészet? Milyen állam az, ahol a focisták 10 milliós jövedelemmel rendelkeznek, és a rendőrök, köztisztviselők, kormánytisztviselők, pedagógusok, egészségügyben dolgozók, és az államnak bármilyen formában dolgozó emberek, annak nevetséges töredékét keresve kell, hogy boldoguljanak? Vajon megfelelő, István király által megálmodott államszervezet-e az, amely lemond a saját vidéki térségeiről, alapvető infrastruktúrákat vonva el, járhatatlan utakkal, bezárt postahivatalokkal, működésképtelen vasutakkal, összeomló közösségi közlekedéssel? Vajon államszervezet-e az, amely lehúzza a saját oktatását, rontja saját fiataljainak, gyermekeinek esélyeit, és amely az államalapítás ünnepén is felvállaltan távolodik attól az Európától, ahová Szent István tartozni igyekezett.

Vajon milyen állam az, ahol egy jól szervezett, döntően családi alapon működő bűnözői csoport szisztematikusan kirabolhatja az országot? Ahol a jegybank elnöke és családja rabolja ki a jegybankot, ahol a miniszterelnök cimborája és családja viszi el a közforrásokat, ahol néhány család beláthatatlanul, korlátlanul gazdagszik, miközben a közfeladatok ellátása minden tekintetben forráshiányban szenved. Mikor egy jól szervezett bűnözői csoport szisztematikusan lerabolhatja az országot és magánosítja a közjavakat: jogokat, termőföldet, kastélyokat, vagy akár a Balatont.

Nyilvánvalóan sok mindenben lehet keresni párhuzamot Szent István Magyarországával ma is. Lehet mondani, hogy Szent István is saját családjának és saját vérének akart államot alapítani, dinasztiát létrehozni királyságának megalapozásával. Hogy ő is leszámolt azzal, felnégyeltette azt, aki ellene szólt, aki másképp látott dolgokat. Hogy ő is hűbéri birtokokat épített, és saját kedvére osztogatta a földeket és javakat. Aki saját híveit ültette közhivatalokba. S ez igaz.

De vajon mennyire más ez ma, a termőföld privatizáció után, amikor jellemzően a fideszes urak szerezték meg minden magyar egykori örökségét adó termőföldvagyont? Vajon össze lehet-e hasonlítani a mai kort Szent István korával? Mert valóban a több mint ezerszáz éves történelmi hagyománynak megfelelően járt el akkor István királyunk, s így alapított államot. De vajon a 21. században ezek az eljárások, a feudális rendszer újbóli kiépítésére tett törekvések, mennyire elfogadhatóak? Azt gondolom, hogy István király arra törekedett, hogy egy szervezett állam szolgálja a nemzetet és annak állampolgárait. Hogy egységes legyen állam, és egy összetart nemzet jöjjön létre. Azt hiszem azért dolgozott, hogy szervezett állam alapozza meg a hagyományokat, a közös történelmet és közös érdekek mentén verjen gyökeret Európában, állampolgárainak érdekeinek megfelelően. Most ettől az Európától távolodunk. Most ezen „átlag” állampolgárok azok, akik nem számítanak az államnak. Most a kormány elitje lemond az ország társadalmának nagyobb részéről azért, hogy pusztán saját érdekcsoport érdekszférájába tartozó csatlósait kielégítse, s ennek érdekében gyűlöletet szít az állampolgárok között. Kirekeszt és megkülönböztet.

S ha már itt tartok, talán most van itt az ideje, hogy megemlékezzek arról a túrkevei orvosról is, akit nemrégen nyilvánosan megráncigáltak (bár azt hiszem, ennek sajnos még nincs vége), felfüggesztették munkájából, mert egy korrupcióval kapcsolatos vád érte, amiben még nincs ugyan bírósági döntés, még nem született elmarasztaló ítélet, de mégis úgy jártak el vele szemben, mintha elítélt köztörvényes bűnöző lenne. Olyanok törnek erkölcsi pálcát, akik ezt korrupciónak hangoztatják, miközben a Tiborcz család, vagy a miniszterelnök úr felmenőihez, oldalági rokonaihoz tartozó családi ág milliárdokat szerzett a szemünk előtt, nyíltan a szemünkbe kacagva. Miközben a kormánytagok milliárdos tagjai úgy csinálnak a villáikban, kaszinóikban, mintha szorgalmas munkából szereztek volna milliárdokat. Miközben kormánytagok volt feleségek kistafírungozása, jelenlegi feleségek milliárdossá tétele zajlik közpénzen. Ilyenek hozzák a szabályokat a parlamentben ma, és törnek pálcát. Bizony, akaratlanul is a sztálinista emlékek jutnak eszembe erről az orvosi sorsról, mikor azt látom, hogy a dolgozó kis embert viszik el a rendszer működésképtelensége miatt, és saját hibájukat fogják olyanokra, akik csak élni próbáltak az ostoba körülmények között.

Nem hiszek abban, hogy jobb lett a rendszer ettől a lépéstől. Én egy lelkiismeretes, dolgát elvégezni akaró embert ismertem meg abban az orvosban, akit most megráncigálnak. Hiszek abban, hogy lelkiismeretesen, jól végezte a dolgát, és nem mellékesen magas szakmai színvonalon látta el a feladatait, amennyire lehetett. Egyike volt azoknak, akik egymás után adtak ügyeletet, akik folyamatosan dolgoztak. Egyik ügyeletből a másik rendelőbe lépett, mert az orvoshiányt kezelni kellett. Mikor már a kora miatt akár választhatta volna a kevesebb munkát is, akkor is többet vállalt, mert hivatásnak tekintette a munkáját, és látta: nincs más, aki csinálja. Mindez egy olyan kórházban, ami jóformán a bezárás előtt áll, pont pl. a szakemberhiány miatt. Azt hiszem, olyan elhibázott lépés leszedni egy dolgozó orvost, aki másokon segít, ami szerintem megbocsáthatatlan. Ezzel, akik az intézkedéseket megtették, azokat sodorták életveszélybe, akik itt próbálnak meg biztonságot szerezni maguknak, ennek a kórháznak a környezetében. De már egyre inkább csak egy hamis biztonságérzet ez, mert azt hiszem látható, hogy nem tudja ellátni szakemberek nélkül egyetlen kórház sem a feladatait, a legjobb szándékkal sem, a legjobb vezetőkkel sem, amire szükség lenne. Az ország tele ilyen hírekkel: alapvető kellékek hiánya a rendelőkben, áramszünet, vízhiány – működésképtelen egészségügy. És most lehet képmutató álszent módon azt mondani, hogy márpedig a hálapénz, az korrupció. Ha egyáltalán bebizonyosodik, és kiderül, hogy megalapozott a vád. De ha ez megtörténik, ha bebizonyosodik esetleg, én akkor is képmutatásnak tartom úgy tenni, mintha nem tudná mindenki, nem tudta volna mindenki, hogy ezt tartotta össze a rendszert sok éve már. Nem volt kötelező, de mégis vittek az emberek pénzt, mert jobbat akartak szeretteiknek. Képmutatónak tartom azt, aki nem ismeri el, hogy az ilyen hálapénzek – nagyon kevés kivétellel – szinte az egész egészségügyet átszőtték sok-sok éven át, és nem az orvosok romlottsága miatt, de még csak nem is a pénzéhség miatt: hanem a rendszer hibái miatt! A megfizetetlen egészségügyi szakemberek miatt, az elégtelen infrastruktúra miatt, a kevés kórházi ágy miatt, a rossz ellátottság miatt, a szervezetlenség miatt, az egész hibás ellátási rendszer miatt: a rossz kormányzás miatt. Azért, mert nincsenek alapvető feltételek, kellékek az egészségügyben. Biztos vagyok abban, hogy mindezek együttesen eredményezik azt, hogy ilyen problémák szülessenek.

Vajon normális államszervezet-e az, amely a saját egészségügyét lefelé építi?

Magyarország kormányfője mindeközben európai politikai befolyásról és nagypolitikai hatalmi ambíciókról álmodozik. Úgy tesz, úgy kommunikál csatalósaival egyetemben, mintha az Egyesült Államok elnökével lenne egy befolyási szinten, és mintha a világ fölött érzett tevőleges lehetősége nagyobb lenne, mint egész Európának együttvéve. S mindezen hóbort árát egy egész ország fizeti meg a széthulló államszervezettel, amelynek megszületéséről ma megemlékezni illik. Így hullik szét a vidék, így néptelenednek el a falvak. Így lesz használhatatlan az egészségügy. Így produkálnak egyre rosszabb PISA eredményeket a gyermekek az iskolában. Így romlik le a közúti infrastruktúra, és mindezek az államalapítás ünnepén méltó témák arra, hogy megemlékezzünk ezekről, mert lássuk be: még a kormány sikertörténetei is totális csődöt mutatnak. Ezért szültetett rekord kevés csecsemő múlt évben. Soha ennyi „migráns” nem dolgozott az országban, mint ma, soha ilyen gyenge a forint nem volt, soha ennyien el nem hagyták az országot, mint a jelenlegi kormányok kormányzása alatt.

Vajon milyen szervezett államot álmodott meg Szent István király? Hogy képzelte az országot, mikor Európához akarta közelíteni döntéseivel? Vajon úgy, hogy attól elszakadjon? Vajon úgy, hogy attól teljességgel, jövedelemben, infrastruktúrában leszakadjon és távolodjon Európától? Vajon úgy, hogy Európával vívjon? Azért, hogy ázsiai barátokra tegyen újra szert? Hogy tatárokkal komázzon? Vajon akkor van-e értelme Európa közepén lenni, hogyha minden barátságot továbbra is csak keletre akar tartani, és hadat akar viselni minden európai állammal szemben?

Azt hiszem, István király a megbékélést kereste. A zsákmányoló hadjáratokat akarta lezárni és MŰKÖDŐ államszervezetet akart létrehozni Európában, annak részeként. Bizony jó lenne, ha Magyarországon most is akarna valaki egy működő államszervezetet létrehozni, bizony jó lenne.

Ezek jutottak eszembe így este, az államalapítás ünnepén.