Köszönetnyilvánítás, elismerés, hála – mindenkinek

Tisztelt Túkeveiek!

Ma hajnalban átfutottam a tegnapi bejegyzésekhez érkezett reakciókat. Megállapítottam újfent, hogy a tegnapi napon bűnös felelőtlenséggel elmulasztottam a strandon történt események beszámolójában, hogy első körben köszönetet mondjak a túrkevei önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület munkatársainak, akik elsőként érkeztek a helyszínre. Utólag természetesen rettenetesen bánt ez a mulasztás, de a tegnapi napon a kapkodásban, problémák közepette, a helyszínen töltött órák után, egyszerűen csak tárgyilagos akartam lenni azzal kapcsolatban, hogy magam helyszíni benyomásai, két védekezést irányító kapitányi beavatkozásról szerzett információkkal írtam köszönetemet, és nem emlékeztem meg megfelelő tájékoztatással arról, hogy a túrkevei önkéntes tűzoltók is aktívan részt vettek a munkákban. Visszanézve a fotóimon egyik fényképen sem láttam túrkevei tűzoltót, de nem vonom kétségbe helytállásukat, és így külön bánt mulasztásom és természetesen elismerem tevékenységüket. Jelen bejegyzésemmel első körben azt szeretném kifejezni, hogy minden esetben, minden tevékenységük során őszintén és hálával tekintek minden önkéntes tűzoltóra, akik városunk biztonsága érdekében bármikor, bárhol fellép és tevékenykedik.

Meg kell említenem, hogy a tegnapi, standon történt eseményeket követően még önkormányzati bizottsági ülés is volt, ahol meglehetősen hosszan témában tárgyaltuk a tűzoltóság ügyét. A képviselőtestület jelenlévő tagjai és más jelenlévő meghívottak hosszan tárgyalták a lehetőségeket, hogy miként lehet a tűzoltó egyesülettel ténykedni. Liszkai Zoltán tűzoltó ezredes mezőtúri kirendeltségvezető külön kiemelte, hogy a korábban Facebook bejegyzéssel is említett Vénkertből elterjedt tűz után, azaz azóta minden alkalommal számíthattak a túrkevei tűzoltók érkezésére is, és az elmúlt két hétben minden eseményre ki tudtak vonulni az önkéntesek. Miután ez az örvendetes változás valóban köszönetet és hálát illet, így ezúton utólag külön köszönöm az elmúlt két hét helytállását valamennyi önkéntes tűzoltónak! Lehet, hogy nem hiszik el és nem tudják, de igenis őszintén hálát érzek azért, hogy valakik szabadidejükben, néha akár életük kockáztatásával tesznek eleget az élet és biztonság védelmének. Nagyon köszönöm helytállásukat, és habár a parancsnok mást kommunikálhat feléjük, nem szűnő tisztelettel vagyok munkájuk iránt. Ezúton elnézést kérek, hogy tegnap később mondtam csak részükre köszönetet.

Nyilván a köszönetnyilvánításomban igazságtalannak érzem magam, és mint arra felhívta a figyelmemet egyik intézményem korábbi vezetője is, lehet, hogy nem elégszer mondok köszönetet mindenkinek.

Így másodkörben szeretném megköszönni Hajdú Emmának a Remény Rabjai Alapítvány vezetőjének, hogy néhány önkéntes társával szintén nap, mint nap helytáll. Nem alkalmanként nem hébe-hóba, hanem minden áldott nap egy olyan állatotthont vezetnek, amely a túrkevei felelőtlen állattartás miatt keletkezett kóbor állatok elhelyezésével igyekszik foglalkozni. Nagyon nehéz körülmények között, sokkal kevesebb pénzből, semmilyen díjazással, meglehetősen nehéz körülményekkel látja el a feladatát, hogy a Városgondnokság Kft. megbízásában lévő gyepmesteri telep mellett egy olyan állatotthon is működjön, ami törekszik a lehető leghumánusabb, legjobb feltételeket biztosítani. Radics Györgyi barátunk korai, rendkívül tragikus halála után Emma magára vette a feladatok jelentős részét, és néhány segítséggel igyekszik helytállni ebben a munkában, amit szintén nem tudnék elégszer megköszönni, és valóban nem szoktam ezt megtenni. A magam részéről hősiesnek érzem azt a tevékenységet, amit végeznek, de egyszerűen nem jutok oda, hogy ezt elmondjam, kifejezzem azon túl, hogy igyekszem mindenben segíteni, amit megtehetek. Nagyon-nagyon köszönöm a Remény Rabjainak a mindennapos helytállást!

Az elmúlt hetekben zajlott le a Kevi Cross Running nevezetű túrkevei futóverseny is, ami megítélésem szerint a többi futóversennyel együtt igazán kiemelkedő turisztikai és sportrendezvénye lett a városnak. Nagyon-nagyon jó dolgok ezek szerintem. Fogalmam nincs, hogy az azt szervező hölgyek és néhány úriember tisztában van azzal, hogy igazán és őszintén hálás vagyok azért, hogy ezeknek a futóversenyeknek ezeket a futóversenyeket meghonosították Túrkevén, létrehozták azt a közösséget, akiknek erre igénye van, és valóban az aktív életmód népszerűsítésével valamint a sportélet népszerűsítésével elképesztően jó turisztikai és sportrendezvényeket hoztak létre. De hálás vagyok, és mindenkor nagy-nagy szeretettel gondolok a munkájukra. Hihetetlen jó hangulatúak ezem a rendezvényeket, öröm nézni a fotókat, igazi közösségélmény ezeken részt venni, és nem tudom, hogy szoktam-e kifejezni külön köszönetemet és hálámat azoknak, akik ezt szervezik. Sajnos nem tudom. Több hónapnyi munka előzi meg ezeket a rendezvényeket, és nap mint nap dolgoznak ebben önkéntesek úgy, hogy nem várnak köszönetet, csak teszik a dolgukat, mert fontosnak éreznek egy dolgot, és a várost, akiért teszik.

Szintén nem volt alkalmam Facebook-on beszámolni a motoros találkozó eseményeiről, ami bánt. Nem volt időm kimenni, így nem is írtam róla. Nem tudom, mennyire van tisztában a város vele, hogy ott alig egy tucatnyi ember, de inkább féltucatnyi szervezi, rendezi azt a háromnapos motoros fesztivált és rock találkozót, ami minden évben egyre nagyobb érdeklődésre számot tartva megteremt egy olyan közegnek is kikapcsolódási lehetőséget, akik a rockot és a heavy metált szeretik. Füleki András elnökkel az év eleje óta tárgyaltam a rendezvényről, aki nagy-nagy feladatot vállal ebből, igyekeztünk a lehető legtöbbet segíteni, de sehol nem fejeztem ki a valóban őszinte köszönetemet azoknak az önkénteseknek, akik állnak a bejáratnál, akik bonyolítják és szervezik a koncerteket, akik cipekednek, akik három napon keresztül éjjel-nappal helytállnak, hogy egy remek rendezvénye legyen a városnak. Egyszer sem köszöntem meg szerintem, hogy ezt teszik a városért, teszik a rockot szeretőkért, teszik a motorbarátokért. Rettenetesen bánt így utólag, hogy nem fejeztem ki a köszönetemet részükre is.

Ha csak az elmúlt egy-két hónapot nézem, túl vagyunk a művészeti iskolák évzáróin is, nem volt alkalmam ott lenni az évzárókon, és főleg nem volt alkalmam köszönetet mondani nem pusztán a művészeti iskolák tanárainak, dolgozóinak, hanem azok fenntartóinak sem. Nem tudom, tudják-e a városban, hogy akár a Túrkevéért Alapítvány, akár a Keviföld Alapítvány olyan kuratóriummal rendelkezik, akik önkéntesen, szabadidejüket feláldozva, sokszor pénzügyi támogatást is nyújtva alapítványuknak, rendszeres segítséget nyújtva igyekeznek biztosítani két olyan művészeti oktatást a városban, amely megítélésem szerint színesebbé, gazdagabbá és sokkal jobbá teszi a városunk életét. Mindkét művészeti iskola, csak úgy mindkét alapítványban dolgozó kuratórium nagyon-nagyon sokat tesz a városunkért és nincs alkalmam kellően eleget megköszönni ezt az áldozatos tevékenységet, amit igazán sajnálok.

Épp így szomorú vagyok, hogy nem jutok el rendszeresen a túrkevei idősek és a túrkevei mozgáskorlátozottak rendezvényeire. Többször kaptam az elmúlt években is meghívást egy-egy hétvégi programra, amikor úgy ítéltem meg, hogy lebonyolódik az nélkülem is, és nem mentem el, hogy személyesen kifejezzem tiszteletemet és köszönetemet azért, mert egy közösségnek, akik közül néhányaknak alig-alig van más lehetőségük, kikapcsolódásuk és örömük, ezek a szervezetek színes életet, lehetőségeit biztosítják és programokat biztosítanak azért, hogy jobb legyen a szépkor a városban. Kifejezetten hálás vagyok az összes ilyen szervezet tevékenységéért. Kifejezetten hálás vagyok azért, hogy vannak, hogy néhányan szervezik önzetlenül, tiszteletdíj, elismerés és köszönetnyilvánítás nélkül ezen szervezeteket azért a közösségért, amely fontos számukra. Akár leírom, akár nem, akár el tudok menni egy-egy ilyen találkozóra, akár nem, őszintén vagyok hálás azért, hogy jobb hellyé teszik ők is ezt a várost.

Épp így nem mondtam köszönetet az elmúlt időszakban azoknak a városi önkénteseknek, akik nem is szerveződnek civil szervezetbe, hanem magánemberként igyekeznek tenni valamit a városért. Igaz, egyszer megemlítettem, hogy Kiss Endre a strandtető ügyében mit tett, meg a város polgármesteri hivatalnak a tetőszerkezetének felújításában milyen szerepe volt, de ezt is csak azért tettem, mert ő közéleti szerepre is pályázott, és gondoltam, hogy ez segítheti ilyen irányú törekvéseit a jövőben. De nem köszönöm meg nap mint nap annak az embernek, aki meteorológiai adatokat szolgáltat a városnak, és évtizedek óta gyűjtenek meteorológiai adatokat, mint ahogy nem köszönöm meg annak sem, akik locsifecsi csoportokat tartanak fent a Facebookon és mediátorként, csoportgazdaként tesznek azért, hogy meglegyen a szabad tere a fröcsögésnek és a butaságok terjesztésének is. Nyilván ezeknek a csoportoknak is van fontos és értékes hatásuk is, hiszen segítenek kapcsolatot teremteni, információt átadni, segítenek csereberéket létrehozni, és valakik ezért önkéntesen a szabadidejükben dolgoznak. Értékesek is tudnak lenni ezek a csoportok, és pár ember üzemelteti az ilyeneket. De sok más önkéntes van, aki egy-egy feladatot felvállal, aki segít, aki tesz azért, hogy másoknak valamiért jobb legyen a városunkban.

Nem szoktam külön köszönetet mondani nap mint nap, sőt hónapról hónapra, de még minden évben sem azoknak a vállalkozóknak, azoknak a gazdáknak, akik önzetlenül segítik a városi rendezvényeinket. Nem nyilvános ez, de nagyon-nagyon sok rendezvényünknél nem fogadnak el vendéglátóegységek, pl. pékség semmit, és nem hajlandó elfogadni sem pénzt, sem köszönetet azért, mert segíteni akar. Vannak akik gépeket adnak kölcsön, vannak, akik anyagot, vannak akik alkalmazottaikat küldik ki segíteni, sőt, van olyan, aki többször segített pénzügyileg eszközökkel, anyaggal a városnak, de kifejezetten kérte, hogy nyilvános köszönetnyilvánítást nem szeretne. Nagyon sok gazda van, akik ajánlottak fel pénzeket, érdemi forrásokat azért, hogy haladjanak a városi ügyek, de ennek ellenére nem kérték azt, hogy köszönetnyilvánítások legyenek részükre. Ahol tudtam, megtettem, ahol nem tudtam, nem tettem meg, de nap mint nap végeznek most is különböző olyan munkákat, amiket maguk finanszíroznak és a város érdekét szolgálják.

A hétvégén pingpongverseny volt, ahová hívtak, de nem értem oda. Bánt ez is, mert nem tudtam kifejezni hálámat azért, hogy létezik ilyen szakosztály, mint ahogy nem tudom kifejezni kellően azt sem, hogy mennyire jónak érzem, hogy több színvonalas, profi sportszervezet működik a városban. Pedig ez igazán nagy érték, ebben biztos vagyok. Nagyon hálás vagyok minden sportágat meghonosító, sportágat a hátán vivő sportszervezőnek, edzőnek is. Többször kellene ezt elmondanom, leírnom.

Persze, ha visszatekintek a Juhászfesztiválra, rá kell, hogy jöjjek, hogy nem köszöntem meg azoknak a fellépőknek sem, akik a Juhászfesztivált színesebbé teszik. Nem köszöntem meg a mazsorett csoportnak, a Kora Kórusnak, a népdalkörnek, néptáncosoknak és azoknak a fellépőknek, akik nem kértek pénzt, csupán önzetlenül, városok iránti szeretetből akartak tenni azért, hogy egy jobb rendezvény legyen ez, mert magukénak érzik a rendezvényt, a várost és szívesen tesznek azért. Nagyon sokan évről évre rendezvényeken, nem csak a Juhászfesztiválon dolgoznak, fellépnek, és tesznek azért, hogy színesebb, jó programjaink legyenek. Jönnek táncolni, jönnek énekelni, jönnek dolgozni, jönnek pakolni anélkül, hogy valaha valaki külön kifejezné részükre a köszönetünket. Karácsonyi falu önkéntesei, városszépítők, Vass Margitka a barátaival – sokan. Mégis megteszik önzetlenül a városért, évről-évre egymás után, következetesen.

S ha már az önkéntes tevékenységek részére hálakifejezésen túlvagyok, akkor elismerem, valóban elmulasztok sokszor naponta köszönetet nyilvánítani azoknak, akik a város működését biztosítják. Vajon mond valaki köszönetet a postásoknak, akik szeretteinktől származó üzeneteket juttatnak el hozzánk, vagy kihozzák helyünkbe a nyugdíjat, vagy más olyan üzeneteket, amelyek fontosak az életünk számára? Vagy a mondunk köszönetet nap mint nap azoknak a boltosoknak, akik alapvetően az élelmiszert segítenek az asztalunkra eljuttatni, és helytállnak sokszor nehéz körülmények között, kötekedő vevők mellett azért, hogy valami ételt tudjunk hazavinni, és minél több áru eljusson hozzánk? Vajon azoknak a vállalkozóknak, akik néha veszteségesen fenntartják tevékenységeiket, hogy több szolgáltatás, áru legyen a városban, és minél több áruhoz hozzá is lehessen férni. Vajon megköszönöm a szociális területen, az oktatásban, a közmunkásoknak, az egészségügyben mindenki munkáját? Az idősotthon dolgozói is elismerést érdemelnek. Bizony, sajnos nagyon sokaknak nem mondunk köszönetet nap, mint, pedig megérdemelnék.

Én magam még a polgármesteri hivatal dolgozóinak sem mondok elégszer köszönetet. Tudom, a városban vannak, akik szerint itt a hivatalban csak a seggüket meresztik emberek, ugyanakkor pákászösvényt, ligetet, útfelújítást, hivatali épületfelújítást, pályázatokat, strandüzemeltetést, rendezvények szervezését az igazat megvallva nem lehet seggmeresztéssel megvalósítani. Ezek nem maguktól haladnak. Bizony sokaknak kell nap mint nap helytállni sokszor munkaidő után, hétvégén, köszönet és hála nélkül, csak végezni a dolgokat. Nemcsak önkénteseknek, hanem főállásúaknak is tartozunk rendszeresen köszönettel, amit valóban elmulasztok rendszeresen elmondani.

És azt tudták, hogy vannak önkormányzati képviselők, akik rendszeresen felajánlják a tiszteletdíjukat és ebből adódóan ingyen végzik a képviselői munkájukat? Van, aki civil szervezetet támogat, van, aki rendezvényt, van, aki önzetlenül egy-egy célra ajánl fel tiszteletdíjat akár több havit, vagy volt, hogy teljes évit, és nem tudom, hogy vajon külön hangzik-e el köszönet bárki részéről azért, mert épp ezekben az időszakokban, amikor pénzt ajánlanak fel, vagy tiszteletdíjukról mondanak le, akkor épp úgy ingyen végzik a tevékenységüket, amit felvállaltak.

Lehet, hogy a polgármesternek feladata ebben az ügyben is a várost képviselni. Lehet, hogy egy polgármester a teljes lakosságot képviseli, amikor köszönetet nyújt, és ezt időről időre elmulasztom, pedig nap, mint nap meg kellene tennem. Polgármesteri munkám sokszor felemelőnek és megtisztelőnek érzem, még sokszor nem szeretem ezt a munkát, ennek ellenére igyekszem legjobb tudásom szerint nap mint nap helytállni, koordinálok, szervezek, fejlesztésekkel foglalkozok, irányítok azért, hogy működjön és főleg fejlődjön a város. Nem köszönetért és nem háláért. Kapok érte fizetést, én magam vállaltam, én jelentkeztem rá, és nem jut eszembe, hogy valaki még ezért köszöngessen is.

Ennek ellenére a polgármester feladata valószínűleg az is, hogy ha nem is napról napra, de akár hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre köszöneteket fejezzen ki a város nevében mindenkinek. Nem igazán ismertem fel, hogy ez is a dolgom, pedig a tegnapi bejegyzésemhez fűzött kommentek egy része alapján úgy tűnik, hogy ebben komoly mulasztásom van.

Éppen ezért jelen bejegyzésemben köszönök mindenkinek mindent, azt is, azoknak is, akit a felsorolásból kihagytam, de leginkább azoknak köszönök mindent, akik a köszönetnyilvánítás elvárása nélkül a köszönetnyilvánítás hiányának látványos hangoztatása helyett csak csendben, tisztességgel, szorgalommal teszik a dolgukat. Akik felismerik azt, hogy másokért tenni jó, és nem érdemi őket, hogy hányszor köszöngetnek nekik nyilvánosan. Persze, mindenkinek jól esik, ha elismerik a tevékenységüket, és ezt meg is kell tenni. De most még hálásabb vagyok azoknak, akik nem dicsfényt akarnak, nem nyilvános elismerést, vállveregetést, nem hálálkodást, hanem csupán önzetlenül ténykednek, adnak nap mint nap a városért, másokért, egymásért.

Nem tagadom, hogy a hibámban és ezen mulasztásomban nagy szereppel bír az, hogy sok éven át olyan közegben dolgoztam, ahol az volt a normális, hogy tesszük a dolgunkat elismerés, és külön köszönet nélkül. Sajnos nem nőttem még fel ahhoz, hogy mást tekintsek normálisnak. Az volt a normális életem jelentős részében, hogy mindenki megteszi a munkájában a lehető legtöbbet, amit tehet, amiért fizetést kap, vagy amit önként felvállalt. Ha valaki önként vállal valamit, akkor megpróbál annak helytállni és nem a polgármesterért, nem a városvezetésért, hanem a közösségért, valamennyiünkért, belső küldetéstudatért, hogy ez a város, ez az ország, világunk egy jobb hely legyen.

Valószínűleg fel kell nőnöm ahhoz, hogy a köszönetnyilvánítások kultúráját sokkal szorgalmasabban megvalósítsam. Akár az is lehet, hogy egy-egy esetben meg kell jegyeznem névnapokat, születésnapokat, és fel kell ismernem azt, hogy kiknél hol van arra külön igény, hogy folyamatosan köszöngessek, mert szemlátomást a polgármesteri népszerűséghez ez is feltétlenül szükséges. Az igazat megvallva úgy lettem polgármester, hogy nem törekedtem népszerűségre, azóta sincs ilyen igényem, mert csak a dolgomat akarom tenni úgy, ahogy tudom, de szemlátomást hibázok néha munkámban, mint pl. azzal, ha nem mondok elégszer köszönetet.

Rettenetesen sajnálom ezt, mert érzem a fenti gondolatok megfogalmazásánál, hogy sokaknak kellene sokszor köszönetet mondanom, s őszintén bánt, hogy ezt nem teszem meg elégszer. Ettől még hálás vagyok. Igazán. Ettől még megvan az elismerésem, és ettől még nagyon-nagyon tisztelem azokat, akik a munkájukat legjobb tudásuk szerint végzik, vagy épp önkéntes feladatot vállalnak fel a városért. Őszintén hálás vagyok a városban sok mindenért, amit lelkiismeretes emberek felvállalnak. Ettől még nehéz mit kezdenem azokkal, akik köszönetet hangosan akarnak, követelik, azt hangoztatják, s miután mérsékelten bírom a magamutogató pojácákat, akik saját nagyságukat hangoztatják, és követelik az elismerést, még nagyobb szeretettel vagyok azok iránt, azon jelentős többség iránt, akik csak teszik a dolgukat, nap mint nap, s egy katasztrófa kockázatáról szóló beszámolóban nem azt keresik, hogy min tudnának megsértődni. Ez a ciklus még tart, vagy négy évig, ígérem, igyekszem jobb polgármester lenni, és erre is többet figyelni – mert mint írtam: bánt, hogy nem mondok elégszer köszönetet. Ettől még hálás vagyok, s őszintén érzem a köszönetet.