Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Újabb útfelújítások – városfejlesztések

Polgármesteri beszámolók

A kuncsorbai út problémája után térjünk rá a belterületi utakra is, amelyekből azt hiszem látványosabb az eredmény, mint a kuncsorbai esetében, habár munka marad bőven.

Talán páran észrevették tehát: folytattuk az útfelújításokat is. A Swietelsky adta most a legjobb ajánlatokat, az ő szakértő munkájukkal folytathattuk az útfelújítási terveinket az alábbi városrészeken:

– A mozi parkolója mellett ugyan nem lakik senki, de az új intézményhez dukál az új külső környezet is, nem szerettük volna úgy hagyni, így a felújítás mellett bővítettük is a parkolót;

– A Thököly út felújítása sem konkrétan azt ott lakók élete miatt lett felvállalva, hanem azért, mert sokan használják Mezőtúr felől a városba érkezve;

– A Liget felé vezető utcákból már csak egy kis szakasz hiányzott, ez is elkészült most. A piac teljes környezetét felújítottuk a Ligettel együtt 2020-2021-ben, a Liget utca és a Piacköz utca 2023-2024-ben esett át felújításon, a Kenyérmezeti út iskola felé eső szakaszának felújítása és a Táncsics Mihály u. még a 2019-es városvezetés eredménye, ami a kampányútépítés keretében készült el, tehát a Kenyérmezei u. kis szakasza azért került most bele, mert ez az egyetlen volt ott, ami még kimaradt.

– A Vécsey u volt az, ami kifejezetten az ott lakók érdekében került felújításra, mert már annak az állapota is borzasztó volt. Még múlt évben tettünk erre ígéretet, örülök, hogy sikerült megvalósítani.

Folytatjuk. Nem most azonnal, talán már nem is idén, de folytatjuk. Egész ciklusban folytatjuk, ha a kormány meg nem akadályozza.

A Kelet-újvároson szeretnénk még ebben a ciklusban mielőbb a Kísér utcát, mert mindig kikerül a felújításokból sajnos, a szélső pozíciója miatt, a Kiss Ernő utcát, és Mészáros Lázár utcát folytatni – ezekkel haladni szeretnénk.

A városközponti utcák közül a Perbáth u és a Czeglédi utcák maradtak el, persze ott haladni kell délre a többi utca is sorra kellene, hogy kerüljön. Északabbra a Csontos u., a Vámos u. és az Ozsváth u. megújításának lehetőségeit vizsgáljuk. Ezeken túl az önkormányzati képviselők is jönnek az újabb és újabb ötletekkel. Az Állomás úton már jelentkeztek, hogy más utcákhoz hasonlóan beszállnának forrásokkal is – tehát igyekszünk arra is majd forrás . Nem tudom, hogy idén még tudunk-e haladni, mert sok más feladat is van.

Tudom, hogy már lassan elfelejtik a “eldőlt a víztorony, ezért nincs víz” gerjesztett problémát, de ettől még a terv megvan arra, hogy tényleg legyen új víztorony. Az Oroszlánvendéglő is prioritást kell, hogy élvezzen, és a Mozi pályázattal nem érintett részét is be kell fejeznünk. A standon is haladnunk kell, és a városközpont új része, a Pákászösvény környezete is felújításokra vár, szeretnénk teljesen megújítani a kútskanzen környékét,

Mindennel haladnunk kell, mindennel haladni szeretnénk, és mindent elkövetünk azért, hogy látványosan haladjon a városfejlesztés ügye. De nagyon kérem: LEGYENEK MEGÉRTŐEK! Nem lehet ennyi forrásból ennél gyorsabban haladni. A hivatalnak is lépést kell tartani, és küzdenünk kell a külső elemekkel is. Pl. most az előző csapat útfelújítás miatt valami “jóakarónk” feljelentett bennünk, nyomozás zajlik, mert úgy tűnik: nem mindenki örül az útfelújításoknak sem. Mikor ilyen van, elmegy a kedvem, mert magam sem tudom, hogy lehetne hatékonyabban, jobban csinálni, hiszen igyekszünk mindenre figyelni, de ettől még haladunk előre. Napról napra, hónapról hónapra, újabb és újabb célokkal. Mindent elkövetünk páran, hogy minél több forrás a városfejlesztésre fordítódjon, s persze, mindenkinek nem tudunk megfelelni, és mindenki azt szeretné, hogy most azonnal az ő utcája kerüljön sorra, de kérem: legyenek méltányosak, és csak az elmúlt két esztendő útfelújítási mértékét hasonlítsák össze, az azt megelőző 10 év, vagy akár 20 év e területen megvalósult eredményeivel, és ennek megfelelően ítélkezzenek.

Szóval: haladunk, csináljuk, mindent elkövetünk, hogy minél előbb sorra kerüljön mindenki utcája.

Nem régen a képviselő-testület is kapott tájékoztatót a 2025. évi első félévi útfelújításokról, amelyből kiderült: a Porabk és az Auchel utcák mellett az alábbiak készültek el idén, korábban:

Sirály u. kis része, 74 méter * 2,7 méter szélességben;

Bem u., 122 méter * 2,8 méter szélességben;

Mészáros Lázár u. eleje, 44 méter * 2,8 méter szélességben;

Erdőszél u. 100 méter * 2,7 m szélességben;

Módis u. 314 méter * 3 m méter szélességben;

Lovarda u. folytatása 167 méter * 3 méter szélességben;

Bercsényi u. eleje, 57 méter * 3,5 méter szélességben;

Bojtor u. 321 méter * 3 méter szélességben;

Túrkeddi u. lakott szakasza 231 méter * 3 méter szélességben;

Gyárfás u. 102 méter * 3 méter szélességben;

Ezen kívül lakossági kezdeményezéssel, lakossági kiegészítő megrendelésekkel, vegyes finanszírozásban megújulhatott:

Bethlen G. u zug, 60 m * 2,8 méter szélességben;

Erdőszél u. második fele, 119 m * 2,8 méter szélességben;

Áchim A u. 217 m * 3-4 méter szélességben;

Tudom, hogy többet szeretnének, de kérem: legyenek méltányosak, mert haladunk.

Képek ITT!

Utolsó módosítás: