Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Korda Sándor örökségének ápolása

Polgármesteri beszámolók

A korábbi években is felmerült már időnként a Hollywood Tanács neve városunkban, de a konkrét együttműködési aktivitás szerény volt. Munkatársaim kezdeményezésére idei évtől a partneri munkakapcsolatot fejleszteni kívánjuk, lényegesen több közös programmal, megemlékezéssel Túrkeve közvetett aranybetűs jelenléte miatt Hollywoodban. Ezen a héten hivatalomban látogatást tett Bokor Balázs úr, akivel nem csupán rendkívüli életútjáról beszélgettünk el, hanem megismerkedhettem a más települések kapcsán létrejött pozitív példákból az együttműködés lehetőségeivel, melyek innentől kezdve Túrkeve számára is nyitottak lesznek. Ennek egyike egy vetélkedőn való részvétel a túrkevei fiataloknak, a másik egy filmkészítői alkotótáborban való részvétel, maximum három túrkevei főnek, ahová egyéni pályázat útján nyerhetnek ide látogatási lehetőséget néhányan.

Mindezen törekvésekkel Korda Sándor, Korda Vince és Korda Zoltán munkásságának jobb megismerését kívánjuk elősegíteni az idei évtől, míg 2026-ban már a három testvér közül talán filmes területen legtöbb eredményt elért Korda Sándor halálának 70-dik évfordulójára emlékezünk meg. Bízom benne, hogy a filmszínházunk újra nyitása és a mozi idei évben történő beindítása is erősíteni fogja a lehetőségeket, hogy a túrkevei származású család életét, munkásságát minél több túrkevei még jobban megismerhesse. Az ifjúsági részvétel lehetőségével kapcsolatban hamarosan bővebb információkat nyújtunk, bár tudtommal a Munipolis segítségével a város már hivatalosan meghirdette a részvétel lehetőségét.

A tárgyaláson segítségemre volt Kiss-Simon Edit önkormányzati képviselő és Hajnal László, a művelődési intézmény vezetője.

Utolsó módosítás: