A túrkeveiek közös nyaralójának a nyári felkészítése megkezdődött

Tisztelt Túrkeveiek!
Mint azt a Recski Ifjúsági Táborral kapcsolatos utolsó bejegyzésemben említettem, kifejezetten az a célom, hogy az egykori úttörőtábor helyszínén elhelyezett családi méretű szálláshelyeket, amelyeket a tavalyi év végén vásároltunk, minél több túrkevei használhassa és érezhesse itt jól magát. Dékányné Madarász Piroska képviselő asszonnyal, Hegyi-Csicsai Csaba Antal ügyvezetővel és kabinetvezetőmmel, dr. Herczegh Adéllal mai napon azért tettünk látogatást a tábor helyszínén, hogy megnézzük az új mobil házak közművekre történő rákötésének állapotát, és előkészítsük a nyári felkészítését az épületeknek. A két új szálláshely mellett az idei év új, szerintem nagyszerű attrakciója a játszótéri elemek telepítése, amelyek még teljesen ugyan nincsenek készen, de az alábbi képeken már látható, hogyan fognak kinézni. A kivitelező a pákász tanösvényhez hasonlóan az Ilona Malom Kft, akik a tőlük megszokott minőséggel, művészi alapossággal helyezték el igényeinknek megfelelő játszótéri elemeket. Ezenkívül elkezdődött a készítése a tájékoztató felületek létrehozásának is, hogy minél többeket rávegyünk a helyszínen túrázásra, kirándulásra a Mátrában. Megkezdődött az idei év előfoglalási lehetősége, amelyet a strand munkatársain keresztül lehet megtenni a tisztelt érdeklődőknek. Habár még a nyári szezonig jócskán maradt munkánk, mindent megteszünk, hogy minél többen érezhessek itt jól magukat. Bízunk benne, hogy az idei évben már sok családnak, baráti társaságnak jelent majd kikapcsolódási lehetőséget a megújult nyaralóhely. A Mátra csodás, túrázni jó, és a szálláshely egyre szebb lesz.
További képek:
Utolsó módosítás: