Közmunkások karácsonya

Évente sajnos csak néhány alkalommal találkozok szervezetten a közfoglalkoztatott munkatársaimmal, mert munkám rendre más irányba szólít, de ha mégis találkozok, akkor minden alkalommal erősen érzem a többségükben meglévő emberséget, a jót. Nem egy megbecsült állapot közfoglalkoztatottnak lenni, sokan szólnak be nekik az utcán, sokan kezelik le őket, mert valljuk be: alig van bárminek alacsonyabb társadalmi presztízse. Pedig egyértelmű: a közfoglalkoztatottak esetén is az van, mint minden munkahelyen: vannak átlagot teljesítők, akik átlag tempóban ledolgozzák amit kell, vannak néhányan tényleg, akik sumákolnak, ha tudnak, de vannak, akik elvárás fölött teljesítenek. Vannak többen, akik lelkiismeretesen helyt állnak nehéz körülmények között is, és a közfoglalkoztatottak között is van jócskán, akik tényleg szorgalmasak, tényleg komolyan veszik a munkájukat. Pedig alig-alig kapnak köszönetet. Pedig a leghálátlanabb munkát végzik, amit nem sokan akarnak elvégezni.

Munkahelyi vezetőjük mai napra egy kis karácsonyi fogadást szervezett a túrkevei közfoglalkoztatottak részére, és megtisztelő volt eleget tenni a meghívásuknak, hálás voltam, amiért rövid ideig közöttük lehettem. Kisfiam jött vonattal, érte kellett indulnom, és szégyellem magam, amiért nem maradhattam hosszabban, mert esetleg úgy érezhették, hogy én is csak pár percet akarok velük lenni. Pedig nem erről volt szó, szívesen maradtam volna, mert évente néhányszor bele kell, hogy férjen, hogy munkán kívül beszélgetünk el emberként munkatársainkkal, de mennem kellett, és ez rossz érzés volt. Részükre az is valami, ha valaki megköszöni a munkájukat.

Ezt tettem szóban ma, és ezt teszem most írásban is: ezúton is megköszönöm a közfoglalkoztatottak idei évi teljesítményét, köszönöm az idei munkájukat, és hálás vagyok azért, hogy rettenetesen mostoha körülmények között is vannak közöttük (s azt hiszem ez a többség!), akik lelkiismeretesen helyt állnak, és tenni akarnak. Köszönöm az idei teljesítményt!