Mi a fenét csinálunk már megint a Ligetben?

Ezt a kérdést kaptam egy kedves választó állampolgártól a Penny Marketben a diabetikus csokik között válogatva, amiből arra következtettem, hogy valószínűleg hiányos mértékű kommunikációt folytattam e területen. A Liget játszóterének és fittnesz parkjának kialakítása során eleve az volt az elképzelésünk, hogy a kettő közé egy szökőkutas vízijátszóteret tervezünk, mert büszke nagykun településként kell, hogy legyen Túrkevének is saját szökőkútja. Igaz, hogy a Dr. Nánási Lajos Egészségház előtt van egy kicsi, de a cél az volt, hogy a Ligetben legyen olyan, ami látványosabb, nagyobb, impozánsabb és a gyerekek számára játék lehetőséget teremt. A TOP Plusz Élhető Város pályázat forrásaiból éppen ezért arra is pályáztunk, hogy egy ilyet megvalósíthassunk, s hosszú huzavona után sikerült kivitelezőt találnunk ennek megépítésére. Nyilvánvalóan szerettem volna, ha a gyermeknapra ez elkészülhet és a Juhászfesztivált nem egy ilyen feltúrt Liget fogadja, de tipikusan az „ember tervez….” esete állott elő, így jelenleg is zajlanak még a kivitelezési munkálatok kisebb problémákkal. Az alábbi képen illusztráljuk a kivitelező korábbi munkái közül azt, hogy milyen is lesz a szökőkút, aminek jelenleg még csak a földmunkái láthatók. Kis türelmet kérek a város lakosságától, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson. Nagyon bízom benne, hogy a nyári hőségben már vidám, lubickoló gyerekek pancsolhatnak a vízében. Addig is türelmüket kérjük!

Utolsó módosítás: