Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért

Polgármesteri beszámolók

2023. október 18-án a Túrkevéért Alapítvány és személyesen dr. Szabó Zoltán támogatásának jóvoltából városunkba érkezett Magyari Barna Arany János kutató, író, hogy a Madarász Károly Művelődési Házban rendhagyó irodalomórát tartson „200 évvel ezelőtt lett iskolás Arany János” címmel.

Magam személyesen sajnos nem lehettem ott az előadáson, ugyanakkor nagy örömmel láttam a fotókon a jelentős érdeklődést és hálásan szeretném megköszönni mind a rendezvény finanszírozójának, mind szervezőinek, mind pedig a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és a Petőfi Sándor Általános Iskola vezetésének és tanulóinak, hogy részvételükkel egy sikeres kulturális programnak adhatott otthont városunk. Abban bízom, hogy a Túrkeve Televízió online vagy rendes televíziós adásban megvalósuló surgárzásának köszönhetően azok is meghallgathatják, megnézhetik az előadást, akiknek hozzám hasonlóan nem volt lehetősége ott lenni.

GALÉRIA:

Képgaléria

  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 1. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 2. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 3. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 4. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 5. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 6. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 7. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 8. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 9. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 10. kép
  • Köszönetnyilvánítás rendhagyó irodalomóra megszervezéséért – 11. kép

Utolsó módosítás: