Meddig tartson a buli?

Tisztelt Túrkeveiek!
Egy dilemmát szeretnék Önökkel megosztani, konstruktív véleményüket kérve. Két túrkevei vállalkozó is azzal keresett meg, egyikük most épp írásban a testületnek címzett levélben (ezt azért hangsúlyozom, mert korábban is kezdeményeztek ilyen ügyben mások, csak nem jutott el odáig az ügy, hogy abból képviselő-testületi előterjesztés legyen), hogy a város tegye lehetővé, hogy a szórakozó helyek Túrkevén ne csak hajnali kettőig lehessenek nyitva.
Az a rendelkezés, ami tiltja a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek hajnali kettő utáni nyitvatartását, az én polgármesterségem előtt keletkezett, s magam részéről a város lakójaként egyetértettem ezzel a rendelkezéssel, helyesnek tartottam és tartom. Mint aljegyző asszony elmondta, korábban gyakoriak voltak a szórakozóhelyek miatti konfliktusok a szomszédos lakossággal, általánosabbak voltak az éjjeli randalírozások, táblakiszedések, utcai sörösüveg törések és hosszan sorolhatnám. Mindezen konfliktusokra a vendéglátóhelyek üzemeltetői azt mondták, hogy arról ők nem tehetnek, hogy a bulik után hazafelé menet mit csinálnak a fiatalok, nem az ő felelősségi körükbe tartozik. Ez a konfliktus a városnak jelentős költségeket, a lakosoknak jelentős bosszúságot okozott. A 2 óráig tartó szórakozási korlátozással ezek a konfliktusok megszűntek, a bulikért, diszkókért alig-alig érkezik önkormányzatunkhoz negatív észrevétel. A Liget esetében volt a környékbeli lakosoktól 1-2 esetben ilyen, de alapvetően nem jellemzőek ezek a problémák. Valljuk meg, nem ritkán csak arról van szó, hogy 2-ig nem rúgnak be annyira, hogy balhézzanak.
Jelen megkeresés írója azzal érvel, hogy a túrkevei fiataloknak nem pusztán többletköltséget okoz, hogy vidékre kell járniuk diszkóba, szórakozóhelyre, de jelentős mértékben növeli azoknak a baleseteknek a kockázatát, amelyekkel másokat is veszélyeztethetnek. Ha helyben van szórakozóhely, nyilván nyugodtan meg tudnak inni a fiatalok egy sört, haza tudnak sétálni és például a fáradtságból eredő közlekedési kockázatnak nincsenek kitéve, ami külön megnyugtató lehet a szülőknek. Mindezen túl igen jelentős igény mutatkozik arra, hogy a fiatalok egy-egy esetben hajnali 3-ig, 4-ig, akár 5-ig bulizhassanak, hiszen hagyományosan a régi bálok, mulatságok nem ritkán tartottak virradatig. Kétségkívül lehet kockázatos az éjjeli mulatozás, de az biztos, hogy aljegyző asszony megvizsgálva a környező települések hasonló rendeleteit, a szomszédos településeken is 2 óráig van korlátozva az ilyen jellegű mulatozás szórakozóhelyeken.
Miután mindkét szabályozás mellett, illetve ellen is szólnak érvek, s miután a jelenleg már nyugalmukat kereső családok, vagy akár idősebbek is voltak fiatalok, így megértéssel, nyitottsággal kell fogadnunk a megkeresést. Ugyanakkor ennek a dilemmának a megvitatását a Képviselő-testülettől fogom kérni a jövő héten, de ez az, amiben érdeklődéssel várom a lakosság véleményét is. Miután a hivatalomban munkaidőben különböző városi fórumok Facebook felületeit senki nem olvasgatja, én magam azon túl sem, így arra kérem Önöket, ha bárhol releváns vélemény fogalmazódik meg, azt részemre eljuttatni szíveskedjenek.
Tényleg nem tudom, kik vannak többen: akik szeretnék, hogy a fiatalok helyben találjanak szórakozási lehetőséget akár hajnalig, vagy azok, akik egy nyugodt kisváros imázsa mellett a nyugodt pihenést, és a garázdaság kisebb kockázatát választanák. Olyan vélemény persze „nem ér”, hogy „hadd szórakozzanak a fiatalok, de egy másik utcában, ne az enyémben”. Érdeklődéssel várom véleményüket!
Utolsó módosítás: