Így telt a hétvége: rágódások, aggodalom, szomorúság közepette

Békegalambot akartam most posztolni, de nem találok, és talán giccses is lett volna. Valójában galambot szinte soha nem fotózok.

Már készültem, hogy milyen madárfotót osztok meg most hétvégén magánoldalamon, amikor szombat reggel sokkolt a hír a palesztin terrortámadásról. Bocsánat, ez nem pontos: hiszen biztos vagyok benne, hogy ez nem minden palesztin ember cselekedete, csak egy csapat elvakult, ostoba ember tette, akik most épp a Hamászba tömörültek. Nem rég értem haza abból a régióból, s ismét elbűvölt a Közel-Kelet hangulata, erre pár nappal hazaérkezésem után kezdődik egy újabb ostoba, értelmetlen, kegyetlen háború. Bár valószínűleg minden háború ostoba, értelmetlen és kegyetlen.

Azt látom, hogy emberek rezignálttá válnak az ilyen szörnyűségekkel kapcsolatban is. Az Orosz-Ukrán háború szörnyűségei mindennaposak napjainkig, de a kezdeti gyűjtési akciók és szolidaritási kis Facebook zászlócskák után megszoktuk a gyermekek halálát a szomszédunkban, emberek gyilkolászásának mindennaposságát. Már tovább lapozunk a hírek között.

A tegnap kezdődött újabb háború felvételi, elhurcolt gyerekek, gyermekeiket védő szülők, hullán táncoló terroristák ismét megrázzák a médiát, de az élet megy tovább. Már annak, akinek szerencséje van, de kérdés: meddig van szerencsénk?

A világhatalmak nem nyugszanak, és jó sokan keresnek ezeken a szörnyűségeken, miközben mi rágódhatunk: vajon már tavaly megkezdődött a III. világháború? A nemzetek közötti konfliktusok eszkalálódnak mindenhol, hidegháború jellegű kapcsolatok kezdenek forróvá válni, és minden változás rossz irányba mutat a világban. Tényleg mindenhol megőrültek?

Szlovákia újból lezárja magyarországi határait, mert a menekülthullám nem csitul, s ennek talán egyik eredménye, hogy Európa legnagyobb városaiban a gázai övezetben kegyetlenkedő terroristákat éltető ünnepek zajlanak le. Van ahol tűzijátékkal ünneplik a háborút, van ahol csoportos ünnepet hirdetnek, én meg rágódom: valaha volt normális ez a világ?

Már nem csak az a kérdés, hogy meddig gyönyörködhetünk a természet szépségeiben, hanem az is, hogy meddig van esélye életre gyermekeinknek, egy egyre fokozódó környezeti válság, és egyre élesedő világméretű fegyveres konfliktusok között, amikor az emberség végleg eltűnőben. Emberek azok, akik gyermekeket gyilkolnak? Emberek azok, akik hagyják, hogy mindez megtörténjen?

Majd hírek között megtalálom egy jelentés kivonatát, ami arról szól: az emberiség akkor is jó úton halad arra, hogy kipusztítsa magát, ha nincs fegyveres konfliktus. (https://www.portfolio.hu/…/veszjoslo-jelentes-erkezett…). Az Orbánhoz hasonló populista, saját hatalmukat, főként saját vagyonukat gyarapítani törekvő politikusok vezetnek oda embereket, hogy ünnepeljenek a háború kitörésének, hogy a környezeti válság valódi fenyegetéssé váljon. A héten magyar zöld szervezetek és a WWF gyűjtötte az aláírásokat, a 2010 óra már rég tönkretett környezet- és természetvédelem maradék kis lehetőségének újbóli felszámolása ellen, miközben cinikus politikusok magyarázák: tök jó lesz az országnak környezetvédelem nélkül… Sőt, az maga a környezetvédelem, ha nincs is.

Populista politikusok, ostoba világhatalmak, kegyetlenkedő terroristák: oda a józan ész és az emberség, és tényleg nincs már tisztességes ember a közéletben, aki jót akar? Nincs már jó ember a döntéshozók között?

Majd meglátom Sólyom László halálhírét, és szomorúan nyugtázom: nem, nincs, az utolsó is meghalt. Nagyon tiszteltem Sólyom Lászlót, megtiszteltetés volt, hogy ismerhettem, örökre büszke leszek arra, hogy azok között az aláírók között voltam, akik államfőnek javasolták, és gyászolom – mert egy tisztességes, jó ember volt, aki jót akart hazájának és az itt élő embereknek. Jót akart, feltételek nélkül. S ilyenből egyre kevesebb van. Egyre kevesebb Ukrajnában, Palesztinában, az USA-ban, itthon egyaránt.

Így telt a hétvége: rágódások, aggodalom, szomorúság közepette.