Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Rendhagyó gratuláció Vida Tamás képviselő-társamnak, korábbi polgármesternek főigazgatói kinevezése alkalmából

Polgármesteri beszámolók

Ezen rendhagyó gratulációval szeretnék jó egészséget és sok sikert kívánni Vida Tamás úr kinevezéséhez, hiszen 2023. augusztus 25-től a Ványai Ambrus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói székéből a teljes térségi középfokú oktatás és szakképzés koordinátori, irányítói feladatait ellátó Karcagi Szakképzési Centrum főigazgatójává nevezték ki!

Teljesen őszintén, mindenféle szarkazmus, irónia nélkül mondom, hogy sem irigység, sem rosszindulat nincs bennem a fenti gratuláció megfogalmazásakor, ugyanakkor gratulációm rendhagyó jellege azon alapul, hogy mégis szomorúsággal fogadtam a hírt. Szomorúságom alapja alapvetően az, hogy ennyire papírforma szerint, előreláthatóan működnek a dolgok Magyarországon. „Így működik ez az ország” – mondhatnám, s tovább léphetnénk az ügyön, ugyanakkor jókívánságom mellett mégis nehezen fogalmazom meg gondolataimat, hogy miért érzem mindezt egy szomorú folyamatnak.

Vida Tamást alapvetően jó srácnak ismertem meg. Azt gondolom, hogy ha politika nem volna a világon, soha semmi bajunk nem lenne egymással, szívesen mennék vele teniszezni és még polgármesterként is a legkonstruktívabb ellenzékiként látom. Ugyanakkor nyilván azért indultam el polgármesterként 2019-ben, mert nem tartottam jó vezetőnek. Lehet valaki csodás családapa, lehet jó férj, kiváló tanár, de ez nem jelenti azt, hogy vezetőként is jól végzi a dolgát. Az, hogy egy bukott választás után mégis vezetői helyet kap azon nyomban a kormányzattól, majd pályáztatás kikerülésével igazgatóhelyettesből igazgatóvá avanzsál, majd ennyi középiskolai oktatási tapasztalattal főigazgatói kinevezést kap, mégis a rendszer működésére mutat rá.

Szomorúságom alapja az, hogy azt hiszem, gyermekeim jóképességűek, helyt állnak az iskolában, vélhetően felsőfokú végzettségeket szereznek, csakúgy, mint sok más túrkevei gyermek, mint ahogy most is vannak jó képességű emberek a középiskola környékén is. Ennek ellenére egy ilyen pártállami rendszerben nem az fog számítani, hogy mennyire tehetségesek az emberek, hanem szemlátomást az, hogy mennyire lojálisak az állampárthoz. Szomorúságom alapja tehát az, hogy azokban a vészterhes időkben, amikor épp széthullik az oktatás rendszere, az ilyen jellegű vezetői kinevezéseknél nem az számít továbbra sem, hogy kinek hány éves középiskolai tanári tapasztalata van, kinek van meg hozzá a felsőfokú szakirányú végzettsége, ki mennyi év ilyen jellegű iskolavezetői tapasztalattal rendelkezik, hanem csak úgy, mint 1989-ig, a párhoz való lojalitás dönti el a kinevezéseket – mert ez történik, ezt mind tudjuk. És elfogadjuk, és tovább lépünk. Miután nekem nehezemre esik az ilyesmi, így legalább leírom: nem jó az, hogy ez így van. Nem így kellene lennie.

Teljesen őszinték jókívánságaim Vida Tamásnak, azt kívánom, hogy sokkal jobban álljon helyt vezetőként, mint azt a város élén tette. Jó egészséget kívánok neki, de akkor is felmerül bennem a kérdés, hogy van-e értelme gyermekeinket taníttatni, van-e értelme készségeiket fejleszteni, ha egy ilyen politikai rendszerben úgy sem fog számítani senkinek a rátermettsége, tapasztalata, végzettsége – csak az, hogy áll a pártnál. Rendhagyó gratulációm által érzett szomorúságom alapja ez, s annak felismerése, hogy ez a politikai rendszer nem tanul, nem fejlődik, sokkal inkább pártállami elemei rögzülnek, erősödnek. Hazánkban egy szétvert egészségügy, tönkrement oktatási rendszer, megszűnt környezet- és természetvédelem, átpolitizált kormányhivatali struktúra – hosszan sorolhatnám, hogy mik azok, amelyek a társadalmunk számára hozzájárulnak azokhoz az eredményekhez, amit nap, mint nap látunk. A napokban tanárhiánytól zeng a média, orvoshiány vonatkozásában Európában 3-dik helyre küzdöttük fel magunkat, ahol a legnagyobb a hiány, s rossz, hibás közigazgatási döntések szakmai megalapozottsága hiányának sokasága jelzi a káder rendszer eredményeit. S minderre csak annyit mondhatunk, ilyen hely most Magyarország, ilyen hely ez az ország.

Sok sikert kívánok Vida Tamásnak, jó egészséget és eredményes vezetői feladatokat!

Utolsó módosítás: