Ugrás a tartalomra

+36 56 222 111 pmhivatal@turkeve.hu

Túrkeve Város Önkormányzata

Játékközpont nyílik a könyvtárban

Pályázat

Önkormányzatunk a Partners Hungary Alapítvány „Első a gyermek!” programja keretében Játékközpont létrehozására nyert el támogatást. A városi könyvtárban megvalósuló új közösségi helyszínen játéktár létesül, megújult környezet, színes gyermekbútorok várják majd a kis érdeklődőket. A tervezett szolgáltatások – egyre bővülő formában – augusztustól érhetőek el elsősorban a 0-10
éves korosztály és szüleik számára. A Játékközpontok olyan biztonságos befogadó helyek, ahol:
• a gyermekek, családok találkozhatnak, minőségi szabadidőt tölthetnek együtt, játszhatnak egymással,
• a gyerekek játékokat, oktatási anyagokat ismerhetnek meg, kölcsönözhetnek ki és vihetnek haza,
• színes gyermekprogramokon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt,
• felnőtteknek szóló előadások, eszmecserék szervezésével lehetővé teszik a szülők, nagyszülők és gyakorló szakemberek közötti párbeszédet, a gyermekneveléssel, fejlesztéssel
kapcsolatos információkhoz való közvetlen hozzáférést.
Szeretettel várjuk a gyermekek, a szülők, családok bekapcsolódását a játékközpont működésébe, javaslataikat
szívesen fogadjuk, a helyszínen szervezett programokról rendszeresen tájékoztatást nyújtunk.
A program a Partners Hungary Alapítvány Első a gyermek programja keretében valósul meg, melyhez anyagi és szakmai támogatást az UNICEF, a WarChild és az ISSA nyújtja.

Utolsó módosítás: