Lengyelországi beszámoló 2

FIGYELEM! Nyugalom megzavarására alkalmas sorok!
Előbbi bejegyzésemben hangsúlyoztam, hogy minden résztvevő saját forrásból látogatta meg testvérvárosunkat. Természetesen jómagam is így tettem, így velem jött két középső gyermekem is. Lányaimmal Porabka melletti Energylandia nevezetű vidámparkot céloztuk meg a kirándulással, miután legkisebb lányom nem riad meg az extrém élményektől, és bizonyítványa indokolttá tette a kedvében járást. Egy baráti házaspárral és két további kislánnyal tettünk látogatást Szilézia ezen csodás részén. Lengyelországba érve az első érdekes benyomás nyilvánvalóan az utak minősége volt, hiszen habár vidéki úthálózaton jártunk, szinte mindenhol teljességgel kifogástalan utakat találtunk, a legalacsonyabb rendű útszakaszokon is. Talán az utak átlagszélessége alárendelt utaknál keskenyebb volt az itthon megszokottnál, de egytől egyig szinte új állapotú, kátyúmentes, egyenletes.
Rendezettséget és tisztaságot találtunk az egész országban, útszéli szemét, utcai szemét az ország ezen részén, ahol jártunk, szinte sehol, a lakásállomány túlnyomó többségében felújított, a gépkocsik becsült korátlaga lényegesen fiatalabb, mint itthon. A benyomások tehát itthonhoz képest egy lényegesen inkább Németországra vagy Ausztriára emlékeztető állapotokat mutattak.
Energylandia egy viszonylag új kezdeményezés, amely tökéletes vidékfejlesztési próbálkozásként, gyakorlatilag zöldmezős beruházásként, egy olyan helyen igyekezett turisztikai desztinációt fejleszteni, ahol korábban annak érdemi előzménye nem volt. Négy önálló fejlesztési ciklusban valósították meg az építkezéseket, aminek a vége az általunk meglátogatott élménypark lett. Az EU-s támogatásokról olvashatnak itt: https://energylandia.pl/o-nas/fundusze-europejskie/, de bárkit biztosítok: ilyen élménypark itthon nincs. Ilyen szintű, sőt az ilyet megközelítő sincs. A napi jegy (ezzel mindenhová ingyen fel lehet ülni) 15 ezer forintnak megfelelő zlotyi. A napi forgalom több ezer fő, de a több tízezer főt (!) is elérheti. Ez azért érdekes, mert így a napi bevétel a több tízmilliótól a 100-200 millió Ft-nak megfelelő zlotyig terjedhet. Itthon ugye nagyobb léptékben nem szokás olyat fejleszteni, aminek értelme van, és bevételtermelésre képes. Nos, ez a fejlesztés képes kitermelni a bekerülési költséget és kb. 200 olyan munkahelyet tart fenn, amelyek közül a legtöbben angolul beszélnek, képzettek. S mindez egy vidéki térségben.
Élményekkel tele hagytuk el csaknem záráskor a létesítményt és nehéz volt nem szomorúsággal értékelni az élményt. A szomorúság onnan adódik, hogy az egész fejlesztés kapcsán azzal kellett szembesülnünk, hogy hová juthat el egy vidéki térség, egy település, de akár egy ország akkor, ha fejlesztési forrásainak nem 80-85 %-át, hanem mondjuk csak 10-15 %-át lopják el. Természetesen nincs kétségem afelől, hogy Lengyelországban sincs kolbászból a kerítés, hogy ott is van bürokrácia és korrupció, ugyanakkor összeszedve azokat a gondolatokat, amiket Tóth Lajos képviselő-társam Porabka elmúlt 20 évének fejlődéséről mondott, amit a közutakon tapasztaltunk, szomorúsággal tölt el, ha azt értékeljük, hogy hova juthat egy ország a kisebb arányú lopás és a céltudatos fejlesztések eredményeként. Akár az én generációm, akár a nálam idősebbek nagyjából értékelni tudják, hogy hol éltünk társadalmilag, gazdaságilag a rendszerváltás időszakában akár Lengyelországhoz, akár Szlovéniához képest, de azt, hogy hol tartunk most, csak azok látják, akik jelenleg is járják Európát és megnézik ezeket a volt szocialista országokat is. Szomorú látni, hogy visszafejlődésben elérjük Bulgária, Románia társadalmi, gazdasági szintjét, azok lassan túllépnek rajtunk minden mutatóban, és az intézményesített korrupció rendszere tovább sújt bennünket minden területen. Hazafelé úton olvastam egy benzinkútnál a Péterfy kórházban történteket, de látom mi van oktatás ügyében, s mindennapi munkám során bőrömön tapasztalom az önkormányzatok helyzetét. Elkeserítő látni azt, hogy hová juthattunk volna, hogy mennyire reménytelennek tűnik hazánk helyzete azokhoz az országokhoz képest, akik felemelni akarják nemzetüket, s nem csupán szétlopni annak vagyonát.
Elkeserítő látni, hogy lehetne fejlődni is, munkahelyeket saját kapacitásra építeni összeszerelő üzem-stratégia helyett, és vannak európai vidéki térségek, amelyekből nem menekülnek a fiatalok.
Ezúton is bocsánatot kérek mindenkitől, akiknek esetlegesen jelen soraimmal megsértettem politikai érzékenységét! Ígérem, a jövőben is igyekszem távol maradni politikai megnyilvánulásoktól, azonban a lengyel tapasztalatok felidézése során ez most kikívánkozott belőlem.
GALÉRIA:
Képgaléria
Utolsó módosítás:














