Egy magánjellegű dilemma a fűnyírásról

Régebben, amikor még nem voltam polgármester, piszkosul nem érdekelt, hogy mit gondolnak az emberek. Akkor nyírtam a füvet a ház előtt, amikor szükségét éreztem, és amikor volt rá időm. Utána, ha nem is a „ne mondják már…“ dologért, hanem inkább a példamutatás kapcsán gyakori fűnyíró lettem. Ma tartottam ott idén, hogy most már ház előtt holnap füvet nyírok. Majd talán sorsszerűség, de szembe jött így este a Magyar Rovartani Társaság alábbi illusztrációja, ami az Agrárminisztérium támogatásával készül. Arra hívja fel a figyelmet, amit magam is jól tudok: nagyon nagy bajban vannak a beporzó fajok, holott ez a rovarcsoport hihetetlen értékű ökoszisztéma szolgáltatást nyújt az emberiségnek. S mindenki tehet annak érdekében, hogy ezeket a fajokat védjük. Mindenki tehet saját udvarán, háztartása környezetében.

Civilizált helyeken ma már szándékosan olyan kétszikű virágos növényeket ültetnek közterületeken is (de szeretnék ide eljutni Túrkevén is), amelyek kifejezetten kedveznek a beporzó rovarfajoknak. Teszek fel ilyenekről is képet – szerintem gyönyörű az ilyen közterületi virágosítás. Szóval, az ábra magyarázni próbálja: diverzebb udvari vegetáció, több rovar. Tudom, hogy van, aki kifejezetten nem bánja, ha semmilyen rovar nincs az udvarán, és fogalmam nincs, hogy miként magyarázzam meg nekik: az ő gyermekeinek a jövője is múlik azon, hogy mi lesz a beporzást végző fajokkal. Lent osztok meg képet arról, amikor Kínában a nagy mértékű agrár rovarirtások miatt már előfordul, hogy kézzel kell bizonyos térségekben pl. a gyümölcsfáknak a beporzását elvégezni. Miközben van kézenfekvő megoldás: a beporzást végző fajok védelme.

Nyilván: nem tudunk hatással lenni sajnos hazánk, vagy az EU agrárpolitikájára, amik legtöbbet tehetnék ebben az ügyben. De kicsiben, a saját udvarunkon lehetünk hatással. A kérdés, hogy akarunk-e?