2024. MÁRCIUS 15.

Az idei március 15-i megemlékezésnek a rendkívüliségét mindenképpen a Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos diákjai tették felejthetetlenné és különlegessé. Aki nem volt ott, annak jó szívvel ajánlom, mindenképpen nézze majd meg a Túrkeve Televízió műsorában akár a televízióban, akár Interneten. A némileg szokáshagyó műsor a szabadságról szóló előadással, nagyszerűen felkészített diákokkal, rendhagyó, de a megemlékezéshez harmóniában tökéletesen illeszkedő felemelően szép zenével méltán érdemelték meg a hatalmas tapsot, és a nézőközönség elismerését. Ezúton is őszintén gratulálok a felkészítőtanároknak, a fellépő diákoknak egyaránt, és hálásan megköszönöm műsort! Csodás előadás volt, nagyszerű műsor!
A diákok fellépése után Csajbók Ferencné Margó néni egy nagyon szép Szendrey Júlia verssel tette még ünnepibbé az megemlékezést, majd kezdődött két helyszínen a koszorúzás, amelyekről egy rövid képbeszámolóval emlékezek meg. Méltó megemlékezésnek adott helyt városunk ezen az ünnepen, amit az ünnepi Istentisztelet és szentmise előzött meg, illetve a tegnap esti megemlékező, fáklyás felvonulás tett még színesebbé. Ezekben köszönöm a történelmi egyházak helyi két felekezetének a részvételét, illetve a Túrkevéért Alapítvány munkáját!
GALÉRIA:
Képgaléria
Utolsó módosítás:




















